Néha árulás kell ahhoz, hogy az ember újradefiniálja önmagát. Az én esetemben ez különösen fájdalmas volt; szakmailag és magánéletileg is kisiklatott. Steffen a nevem – vagy ahogy mostanában gyakran hívnak: Investigasteve. Az oknyomozói kíváncsiság és a polgári keresztnevem, a Steffen ötvözete. Fisterrában élek, Galiciában – a világ végén. És éppen itt hagyott nyomot a Camino de Santiago, földrajzi és átvitt értelemben egyaránt.
Tizenöt évvel ezelőtt indultam el az első zarándoklatomra. Ezzel kezdetét vette egy olyan út, amely örökre megváltoztatta az életszemléletemet. Addig a klasszikus „mindent kézben tartok” típus voltam: fotovoltaikai szakember olyan precíz Excel-táblázatokkal, amilyeneket akár japán templomokban is őrizhettek volna. De az élet? Nos, annak más tervei voltak.
Egy „barát”, akiben egykor megbíztam, nemcsak egy lehetséges tizenkétmilliárd-eurós jutaléktól fosztott meg (igen, ez a hivatalos mértékegysége a „nagyon sok pénznek”), hanem az emberiségbe vetett hitemtől is. A karrierem romokban hevert, a büszkeségem odalett, és még a matrózzsákom is – az amerikai hadsereg e szörnyű ereklyéje – rajtam gúnyolódni látszott. Mit tesz tehát az ember, amikor minden összeomlik? Elindul gyalog. Messzire.
A Camino de Santiago nem gyenge idegzetűeknek való. Kíméletlenül őszinte társ, amely arra kényszerít, hogy szembenézz minden rosszul bepakolt zsákkal, minden elhibázott döntéssel és minden be nem teljesült elvárással. Amikor felhúztam az angol katonai bakancs másolatát – amelyet Hamburg-Wandsbekben vettem olyan áron, amit a lábam azóta sem bocsátott meg –, fogalmam sem volt róla, hogy ez az utazás többet tartogat majd a vízhólyagoknál. Tiszta lap lett belőle. Egy újraindító gomb, amely arra kényszerített, hogy mindent átrendezzek.
Fisterra – a világ vége – immár az otthonom. Itt, ahol az Atlanti-óceán hullámai a partnak csapódnak, és az ég soha nem hagyja abba a történetmesélést, új célra találtam. Megosztom a tapasztalataimat, a hibáimat és a tanulságaimat. Mert a Camino arra tanít, hogy az utat nem csak magadnak járod be. Megosztásra rendeltetett.
Investigasteve-ként nem csupán az élet útjait kutatom, hanem az emberek, helyek és történetek közötti kapcsolatokat is. A cikkeim olyanok, mint én magam: kissé kaotikusak, időnként túlterheltek, de mindig őszinték. És miközben ma a történeteimet írom – egy pohár jó galiciai bor és az óceán elmaradhatatlan kísérőzenéje mellett –, egy dolog világos számomra: soha nincs túl késő megtenni az első lépést. És mindig éppen itt van az ideje elengedni azokat a terheket, amelyeket már nem kell tovább cipelned.
Ha egy kis inspirációt keresel, egy csipetnyi öniróniát és talán egy kis bátorságot a saját utad megkezdéséhez, akkor jó helyen jársz. Üdvözöllek a blogomon – és üdvözöllek a saját Caminódon.
About the Author
